Találkozás, egy régi szerelemmel...

Tegnap újra láttam. Több mint 4 hónap telt el azóta, hogy nem találkoztunk, erre tegnap megláttam. Csak egy fél pillanat volt az egész, de bennem mindent felkavart. Először arra gondoltam, hogy visszafordulok, és utána rohanok. Aztán rájöttem, hogy nem szabad. Ő már másé. Különben is én voltam a hülye, én dobtam el magamtól.
Én sopánkodok mindig azért, hogy nekem nem jönnek össze a kapcsolatok. Erre itt volt ő. Ő tényleg kedvelt engem. És nem azért hogy milyen nem vagyok, vagy hogy milyen lehetnék. Egyszerűen csak azért, úgy, ahogyan éppen az adott pillanatban előtte voltam. Épp ezért minden egyes közös percet élveztem, amit együtt töltöttünk. Azok a közösen töltött idők voltak a tavaszom legszebbjei. Úgy viselkedtünk, mint akik évek óta együtt vannak. Kötetlenül tudtunk beszélgetni mindenről, közös programokat csináltunk. Igazából az egész dolog ami kialakult, csak rövid ideig élt, de elmondhatom, hogy fantasztikus volt.
Aztán bekattant valami.
Megrémültem. Hogy mitől? Talán attól, hogy igenis, léteznek komoly férfiak is. Mert eddig az ilyen típus elkerült engem. Talán a saját érzelmeim súlyától ijedtem meg. Hogy miért? Talán azért, mert úgy éreztem, hogy viszonozták.
Otthagytam. Visszaléptem az egésztől. Akkor azt éreztem, hogy ez a legjobb döntés, amit hozhatok. Neki is és nekem is jobb lesz így. De nem. Tudtam, láttam rajta, hogy ő szenved. Megértette, elfogadta. De ki volt egy jó ideig. Ezt tőle tudom, hisz beszéltem vele a döntésem után 2 héttel. Nem tudom miért. Talán azért, mert akkor sem hagyott nyugodni az egész. Talán azért, mert már akkor is tudtam a döntésem következményét. Ez a tipikus: "Ha azon az ajtón kiteszed a lábad, ide többet vissza már nem jöhetsz.." szituáció volt. Gyerekesen kezeltem az egész dolgot. Mert itt nem csak az én életemről, érzéseimről volt szó. Itt egy férfi és egy nő kapcsolatáról döntöttem. Mert Ő nem csak egy tizenéves kis kamasz fiúcska volt. Kijelenthetem, hogy ő igenis egy érett gondolkodású, húszas éveit taposó férfi volt.
És azt is kijelenthetem, hogy elrontottam, és mára már tudom, hogy megbántam..
A tanulság az az, hogy úgysem tudhatom, hogy mi a jó a másiknak. És a "Nálam jobbat érdemelsz" című olcsó duma semmire sem megoldás.
Na és természetesen az, hogy az érzéseink elől nem lehet menekülni. Előbb-utóbb úgyis utol fognak érni.

Szerelem

Hogy mi jut eszembe erről a szóról?
Tisztelet.
Odaadás.
Hűség.
Barátság.
Gondoskodás.
Féltékenység.
Kölcsönösség.
Vonzalom.
Bonyodalom.
Különbség.
Hasonlóság.
Tolerancia.
Hibák.
Megbánás.
Megbocsátás.
Tanulás.
Hiány.
Elfogadás.
Segítség.
Feltételek.
Komolyság.
...

Érdekes, hogy egy szó, egy érzés, és mégis mennyi mindent foglal magába.
A szerelmet nem lehet erőltetni. Vagy van ez az érzés két ember között, vagy nincs. Ez az egyetlen olyan dolog szerintem, ami nem lehet olyan, hogy csak az egyik fél érez. Természetesen léteznek ilyen kapcsolatok is. Ennek kétféle kimenete van.
1. Amikor nem vezet semmi jóra. Egy idő után az, aki szerelmesebb, folyamatosan magához próbálja láncolni a társát, amikor kezdi érezni, hogy az szeretne kilépni a kapcsolatból. Habár ekkor már nem szerelemről beszélünk, hanem ragaszkodásról. Ami azért nem éppen ugyanaz.
2. Vannak viszont szerencsésebb esetek is, amikor a sok együtt eltöltött idővel szerelem születik a levegőben, és akár egy örök életre is szólhat.

Hogy mi a tanácsom?
Nem kell semmi elől elzárkózni. Hiszek abban, hogy minden ember okkal lép az életünkbe. Mindenkinek van szerepe az életünkben, onnantól kezdve, hogy meglátjuk egymást. Ha csak egy 5 másodperces szemkontaktus is az a szerep, annak is meg van az oka.
Úgyhogy jobb, ha nyitott szemmel jártok, hisz ki tudja, hogy éppen ki lép be legközelebb az életedbe! :)

Sport

Egy fantasztikus dolog számomra. Nem tudnék létezni mozgás nélkül.
Szeretek minden újat kipróbálni, és ha valami nagyon megtetszik, függővé is válok!! Persze a függő itt nem jelent rosszat.
A legújabb 2 sport, amivel próbálkozok, a Spinning és a TRX.
Mindkét sport igényli azt, hogy ne add fel. Növeli a kitartásodat, és ha csoportokban veszel részt egy órán, az emberek egymást csak többre sarkallják. Rendkívül széles skálán mozog azoknak a száma, személye, akik ezeket a sportokat választják. Mert bár kemény dolgok ezek, mégis mindenki képes lehet űzni őket!
Spinningre járnak a velem egyidősektől kezdve az 50-es éveikben járók is, nők és férfiak egyaránt. Ez az, ami sarkallja a másikat (legalábbis engem mindenféleképpen), hogy ha ők meg tudják csinálni, én miért ne?
A TRX is egy hasonló dolog, bár legtöbbször úgy hozza, hogy egyedül űzöm. Mégis bennem van olyankor is a bizonyítási vágy. Hisz azért kezdtem el, hogy magamat fejlesszem, kondícióba hozzam. Egy-egy sikertelen gyakorlat után mégsem adom fel, mert azzal csak magamnak ártok, az önbecsülésemnek, hogy még erre sem vagyok képes. Na és? Egy adott feladatot egy percen keresztül kell csinálni egy körben. 1 hónapja, amikor elkezdtem, egyes gyakorlatok hihetetlen nehéznek bizonyultak. Nem hittem el, hogy létezik azoknál nehezebb. Aztán eltelt ez az 1 hónap, és már vígan csináltam a perces gyakorlatokat, és rájöttem, hogy igen, mindig lehet rosszabb!! A feladatokat is lehet nehezíteni és bonyolítani, úgyhogy most azon vagyok, hogy azokat gyakoroljam, és fejlesszem magam, a minél tökéletesebb kivitelezésért.
Mert hát mindenkiben ott van a maximum. Tudjuk, hogy mire vagyunk képesek, mégis azt a határt is ha napról-napra növeljük egy kicsivel, egy idő eltelte után, ha visszatekintünk, el sem hisszük, hogy honnan jöttünk. És pozitív csalódásban lesz részünk magunkkal szemben. Ami jó dolog. Azt hiszem!!!

Korkülönbség

A minap olvastam egy idézetet egy közösségi portálon, mely alatt a hozzászólások rendkívül vegyesek voltak, különböző véleményekkel a témáról.
A legjobban az a tény volt kivesézve, hogy a 17-8 éves lányok manapság idősebb (akár 15-20 évvel) férfiakat.
Érdekes dolog. Abba senki nem gondol bele, hogy miért. Csak a tényeket látják. Pedig, ha vennének az emberek magukon egy kis fáradságot, és meghallgatnák a miértre a választ, talán könnyebben megértenék.
Az alapvető probléma ott jelentkezik meg, hogy a legtöbb esetben a lányok korábban érnek, mint a fiúk, így más lesz az érdeklődési kör. Jól tudom ennek ellenére, hogy vannak olyan lányok, akik nem elég érettek egy komoly kapcsolathoz, és csak az érdekesség kedvéért mennek bele egy ilyen dologba. Vannak olyanok is, akiket csak a pénz motivál. De akik komolyan gondolják, azok teljesen más miatt. Azok többnyire azért, mert úgy érzik, hogy egy idősebb férfival jobban kijönnek, több közös témájuk is lehet. És az az idősebb férfi egy jól működő kapcsolatban csak fiatalodik!
Kicsit felháborított az apakomplexus elmélete. Vannak esetek, amelyekben igaz. Az ismertségi körömben 2 ilyen pár is van, ahol a férfi javára van a 18 éves különbség. Viszont egyik esetben sem erről beszélünk. Sokkal inkább arról, hogy még ők sem 37-8 évesek. A viselkedésük alapján néha letagadhatnának 10-20 évet is. Ezért van az, hogy megtalálhatja a társát az ember nagy korkülönbséggel is.
Az is meghökkentő számomra, hogy miért csak ezt a részét nézik rossz szemmel. Mi van azokkal, ahol a nők idősebbek ennyivel? Azért nem beszélnek erről annyira, mert kevesebb? Bolondság. A mai világban egyre több az ilyen. A nők hiúbbak, nem szeretnék elfogadni azt, hogy öregszenek, vagy a másik része lehet az is, hogy egy bizonyos kor után, szintén csak fiatalodnak a fiatalabb férfiak mellett.

Egy szónak is száz a vége, a lényeg nem feltétlen a korban keresendő. Ha két ember szereti és tiszteli egymást, ha bíznak egymásban, és tolerálják a másik hibáit, egy rendkívül kiegyensúlyozott, harmonikus kapcsolatban találják magukat. És ennél nincs fontosabb!!!

Változtatás

Hatalmas akaraterőt és elhatározást igényel. És persze időt meg türelmet. Mert nem lehet megváltozni egyik pillanatról a másikra, ezt mindenki nagyon jól tudja. De ha képesek vagyunk kitartani az elhatározott célunk mellett, nem is sejtjük, hogy miket vihetünk véghez, s, hogy mikre vagyunk képesek. 

Van egy határ, amiről azt hisszük, hogy annál többet nem bírunk megcsinálni. Eközben rengetegszer többet vagyunk képesek tenni. Csak a mai elkényelmesedett világban a legtöbb ember úgy véli, hogy minek feszegetni a határokat, hisz eddig is megvoltak úgy, ezután is meglesznek. Ezzel csak az a probléma, hogy saját magukat csapják be. Egy kis gyakorlással mindent lehet fejleszteni.

A másik probléma ott jelentkezik, hogy az emberek többsége a feltételes módokban, egy feltételes világban él. A legtöbb mondatuk így kezdődik: "Mi lenne ha...?", "De jó lenne, ha...". Holott mennyivel jobb lenne, ha olyan dolgokat vésnének az agyukba, mint például: "Képes vagyok rá! Meg tudom csinálni!". S ha az első próbálkozás kudarcba fullad? És akkor? Dobjuk be egyből a törölközőt? Na nem, ezt senki nem gondolhatja komolyan! Kitartást igényel! Usain Bolt sem az első futásával lett olimpiai bajnok, Michael Schumacher is kezdőként került a Forma-1 világába, majd többszörös világbajnok lett, és még lehetne sorolni a neveket.

Egyszóval nem szabad az első kudarc után feladni, mert az nem a próbálkozás bukása, hanem a mi bukásunk, a mi kudarcunk. Harcolni kell, és küzdeni! Lehet, hogy időközben csatákat vesztünk, de a végén a háborút mi fogjuk megnyerni, és mi aratjuk a babérokat!!!!

Élet

Az élet rövid, de nem tölthetjük úgy a földi létünkte, hogy a rossz dolgokon rágódunk. Meg kell tanulni a kellemetlenségeken túljutni, s pozitívan nyitni az új dolgok felé. Az életünk  hátralevő részét nem azzal kell tölteni, hogy sajálkozunk. Ha lenne rá időnk, akkor sem. Senki nem tudja, hogy mennyi ideje van még hátra. Minden egyes perc, melyben szomorkodunk, egy olyan perc, mely az életünk hátralevő részéből egy perc boldogsággal kevesebb. Ezután csak pozitívan! Lásd meg mindennek a jó oldalát. Egy végzet az egy új kezdet is egyben. Egy új kezdet egyenlő egy új eséllyel. Egy új esély pedig egy új próbálkozással!
Készülj fel, hiszen életed hátralevő része MOST kezdődik el...

Nem is tudom, hogy mit írhatnék.
A fejemben még minden egyben van, és értelmesnek tűnik számomra. Viszont miután leírom, úgy érzem, minden szó értelmét veszti. Csak üres szavak és mondatok lesznek belőlük.
Az érzéseket nem lehet tökéletesen szavakkal leírni, hogy mindenki számára érthető legyen. Az érzések azok a dolgok, melyeket könnyebben meg lehet érteni, ha látják. Mert, bár le lehet írni 1000-féle megfogalmazásban a dolgokat, mindig rájövünk utólag, hogy valami kimaradt. Ellenben, ha személyes találkozás jön létre, elég ránézni a másikra, s rögtön megértjük, hogy miről van szó, hogy mire is gondol.
Egy gesztus néha többet ér minden szónál.

Távolság

Néha jót tesz. Mármint a távolság. Egy ideig segít elfeledtetni a gondokat, problémákat, a mindennapokat. De azt jobb ha tudjuk, hogy nem old meg semmit. Azzal, hogy egy időre elutazunk, vagy elhagyjuk a megszokott dolgokat, a problémáink nem fognak megoldódni. Türelmesen várnak minket itthon. El sem moccannak. Csak mi magunk vagyunk képesek arra, hogy a saját problémáinkat megoldjuk, hiszen a kulcs bennünk van. Nekünk kell tudnunk, hogy hogyan jutottunk el odáig, s ebből adódóan nekünk kell arra is rájönni, hogy hogyan oldjuk meg. Nem ruházhatjuk át másra ezt a feladatot. Habár gyakran segítünk másnak, mert más problémája néha könnyebbnek tűnik, mint a sajátjaink, ez csak azért van, mert amíg más gondjainak a megoldásán gondolkozunk, elfelejtjük a sajátunkat. Ettől függetlenül nem szabad elfelejteni, hogy a miénk a miénk marad. Nem várhatjuk el mástól, hogy megoldja.

Most én is egy kis távolságra vágyom. Egy kicsit arra, hogy magam mögött hagyhassam a mindennapjaimat, és elfelejthessem azt, hogy mi az, ami a lelkemre nehezedik. Egy kicsit arra, hogy önmagam lehessek, és ne az, akire elvárásokat akasztgatnak, melyeknek meg kell felelnem. Egy kicsit arra, hogy rám figyeljenek, és nem azért, hogy "dicsőítsenek", hanem csak azért, hogy emberek között lehessek. Hogy élvezhessem az életemet, és a fiatalságomat. És ehhez úgy érzem, kell ez a távolság, s az, hogy eltűnjek egy kicsit...

Múlt

"A múlt elmúlt!" - szoktuk mondani. Mégis rengeteg köze van a jelenünkhöz, sőt, néha még a jövőnket is képes befolyásolni. Mert az, hogy mit cselekedtünk a múltban, szerepet játszik abban, hogy kik leszünk a jövőben.
Viszont van, hogy jobb elengedni a múltat. Lehet, hogy fájdalmas, hisz mennyi szép élményt foglal magában. De nem enged a fejlődésben. Leragadunk egy ponton, és kész. Nincs tovább. Mindig csak egy dolgohoz, személyhez ragaszkodunk, ami szintén nem segít a továbblépésben. Ezt előbb-utóbb be is ismerjük, és legbelül már az elején érezzük a lelkünk mélyén, hogy mit, s hogyan kellene tennünk, mégis húzzuk az időt, és a reményt még életben tartjuk.
Ha nem szeretnénk kínozni magunkat, akkor jobb, ha előbb ismerjük be ezt, mint utóbb.

Írás

Rájöttem, hogy az írás az egyetlen olyan dolog, ami teljesen kikapcsol engem. Leköti a figyelmemet, nem hagyja, hogy elkalandozzak. Ha kapok egy dolgot, amiről írni kell, vagy éppen nekem jut eszembe valami, képes vagyok néha oldalakat is írni.
Természetesen sokat segít az is, ha valakivel meg tudom beszélni a felmerülő témákat, viszont az írásban tudom legjobban kifejteni magam. Mert mindig eszembe jut valami, vagy az, hogy teljesen másképp szerettem volna megfogalmazni. Ha írok, olyankor mindig van időm, hogy megválogassam a szavakat, mondatokat, és úgy építsem fel a dolgokat.
Egyszóval, az írás egy jó dolog!! :)

Lecke

"Mindenki, aki besétál az életedbe, megtanít valamire. Még akkor is tanítanak téged, ha az agyadra mennek, mert ilyenkor megmutatják határaidat." (Andrew Matthews)

Igen. Maga az élet a lecke. A körülöttünk lévő személyek feladjak nekünk a házi feladatot, ami abból áll, hogy éljük az életünket. Segítség nincs a megoldáshoz, viszont a barátaink utat mutathatnak hozza! A megoldásra viszont nekünk kell rájönnünk!

Akkor most mi van?

Rengeteg érzés kavarog egyszerre bennem. Nincs olyan, hogy éppen ne gondolkodjak valamin, ami fontos számomra. Nincs olyan, hogy én éppen ki tudjak kapcsolni, és lazítsak.
Borzasztó érzés az, hogy egyre csak kutatom a szerelmet. És az még rosszabb, hogy amint megtalálom, felmerülnek bennem kételyek, mint például: " Kell ez nekem? "
Azt érzem, hogy készen vagyok arra, hogy belevágjak egy komolyabb dologba, de aztán a legelső lehetőségnél megfutamodok.
Most is itt van ez a srác. Nagyon rendes velem. Aranyos. Nekem sincs bajom vele. De most, hogy komolyabbá válhatna közöttünk a dolog, mégis azt érzem, hogy nekem nincs szükségem erre. Tudom, hogy fiatal vagyok, és 17 évesen hülyeség lenne lekötnöm magam. Még élveznem kell az életet. És sokan kinevetnek, hogy ilyeneken gondolkozok, hogy komoly kapcsolat. Most már belátom, hogy tényleg felesleges. Még nem állok készen. Tudat alatt volt ez az érzés végig, le akartam küzdeni, és be akartam bizonyítani, hogy igenis, készen állok.
Aztán eszembe jutott, hogy a barátnőimmel mennyi közös programot szerveztünk, és ha most ebbe beleszólna egy kapcsolat, lehet, hogy soha nem tudnánk pótolni az élményeket. Jó, persze tudom, hogy még fiatalok vagyunk, de ki tudja, hogy merre visz az utunk tovább. Még élvezni szeretném azt, hogy nem kell senkitől függenem.
Mert erre van szükségem.
Azt hiszem...

Idő

Idő, idő, idő.. Mindig panaszkodunk, hogy semmire sincs elég időnk. Igazából DE! Mindenre van időnk, csak rendesen kell bánnunk vele. Mert kifogásnak fantasztikus mentség az, hogy : " Mert nem volt elég időm..." De ezt mi magunk sem hihetjük el. Nincs olyan, hogy nem marad rá időnk. Ha ma nem tudtuk megtenni, ott van még a holnap, és a honapután. És nem pesszimistán kell nekiállni, mondván: ".. úgyse lesz rá időm..". Ezzel csak magunkat áruljuk el, hogy tudjuk, hogy nem fogjuk megcsinálni. Akkor viszont nem kifogásokat kell keresni, hanem kerek-perec megmondani, hogy nem szeretnénk megcsinálni. És akkor felszabadulunk egy feladat alól, és időt nyertünk egy másikra!!