Rengeteg érzés kavarog egyszerre bennem. Nincs olyan, hogy éppen ne gondolkodjak valamin, ami fontos számomra. Nincs olyan, hogy én éppen ki tudjak kapcsolni, és lazítsak.
Borzasztó érzés az, hogy egyre csak kutatom a szerelmet. És az még rosszabb, hogy amint megtalálom, felmerülnek bennem kételyek, mint például: " Kell ez nekem? "
Azt érzem, hogy készen vagyok arra, hogy belevágjak egy komolyabb dologba, de aztán a legelső lehetőségnél megfutamodok.
Most is itt van ez a srác. Nagyon rendes velem. Aranyos. Nekem sincs bajom vele. De most, hogy komolyabbá válhatna közöttünk a dolog, mégis azt érzem, hogy nekem nincs szükségem erre. Tudom, hogy fiatal vagyok, és 17 évesen hülyeség lenne lekötnöm magam. Még élveznem kell az életet. És sokan kinevetnek, hogy ilyeneken gondolkozok, hogy komoly kapcsolat. Most már belátom, hogy tényleg felesleges. Még nem állok készen. Tudat alatt volt ez az érzés végig, le akartam küzdeni, és be akartam bizonyítani, hogy igenis, készen állok.
Aztán eszembe jutott, hogy a barátnőimmel mennyi közös programot szerveztünk, és ha most ebbe beleszólna egy kapcsolat, lehet, hogy soha nem tudnánk pótolni az élményeket. Jó, persze tudom, hogy még fiatalok vagyunk, de ki tudja, hogy merre visz az utunk tovább. Még élvezni szeretném azt, hogy nem kell senkitől függenem.
Mert erre van szükségem.
Azt hiszem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése