Írás

Az írást nem lehet erőltetni. Vagy jön az ihlet, és akkor dőlnek a szavak az emberből, vagy nem. Olyan nincs, hogy egy kicsit igen, és egy kicsit nem. Olyan sincs, hogy elszáll az ihlet munka közben. Ha elszáll, akkor marad nekünk egy félkész termék, amit nem lehet kiadni a kezünk közül. Mint ahogy a kirakós játékok sem teljesek, amíg hiányzik belőlük egy-egy darab.
Viszont ha valaki kiránt az írásból, teljesen megzavarhatja az egész folyamatot. A szavak nem úgy állnak össze az elmében. Írni nem lehet, csak nyugalombam.. Esetleg egy gyakorlott íronak.. De egy pályakezdőnek? Teljességgel lehetetlen, hisz ő még a legjobbra próbál törekedni, arra, hogy aki olvassa, átérezhesse a mondandó lényegét.

Szerelem első látásra

Létezik szerlem első látásra? Vagy ez is csak egy mende-monda? Esetleg ez is egy olyan dolog, amit tapasztalnia kell az embernek ahhoz, hogy higgyen benne?
Ez az egész szerintem hülyeség. Nem létezik ilyen. Ha létezne is, sokkal több párkapcsolat lenne, mint amennyi most van. Hisz naponta látunk számunkra vonzó személyeket, akik után néha-néha még meg is fordulunk, úgy, hogy közben eltervezzük, hogyan kerülhetnénk vele kapcsolatba, esetleg véletlen neki megyünk, vagy valami feltűnést keltő műveletet hajtunk végre. De nem, a szerelem az nem ez. Ez csupán a vonzalom.
A szerelem kialakulásának megvannak a különböző szakaszai..
Először is ki kell szemelni az ''áldozatot''. Amint észrevettük, és tetszik amit látunk, fel kell venni vele valamilyen kapcsolatot, a legjobb ha megszólítjuk egy kis mondva csinált ürüggyel, mint például " Ne haragudj, kikapcsolt a telefonom, és nem tudom hogy mennyi az idő. Meg tudnád nekem mondani?" Nos, ezesetben ha ez nincs is így, akkor is célszerű a telefont kikapcsolni!! Ezek után szépen lassan beszédbe elegyedni vele. Mert a beszélgetésből le lehet szűrni egy két tulajdonságot. Mert mi van akkor ha szép és vonzó, de nem lehet semmiről kommunikálni vele? Esetleg elhívni, hogy a későbbi találkozásra, aztán kiderül, hogy van-e esély...
Amiket leírtam az mind szép és jó, de ez csupán az én gondolkodásmódom szerint van így. Hisz manapság mivel találjuk szembe magunkat?
Hasonlíthatjuk az egészet egy marketing folyamathoz:
Ahhoz, hogy megfelelő vevőt találjunk, megfelelő csomagolást kell biztosítanunk, mert fontos az első benyomás a folyamat szempontjából. Hisz lehet tökéletes a csomagolás, ha valójában egy üres, semmilyen termékről beszélünk..
S ha nem tetszik a vevőnek a portéka, miután kibontotta? Akkor mi van? A vevőpulthoz nem lehet visszamenni reklamálni...
Lehet igaz a mondás: '' A kevesebb néha több!", azaz választható a szolidabb, egyszerűbb csomagolás is, de a tartalom az éppen annyi, amire számít a vevő...

Boldogság, avagy létezik-e egyáltalán valódi, határtalan boldogság?

A boldogság, véleményem szerint egy relatív dolog. Mindenki más dolognak örül, már teszi boldggá. A kisgyermeket boldoggá teszi az is, ha a szüleivel lehet együtt. Az iskolásoknak az új élmények, barátok, melyekkel életük során gazdagodnak, s a későbbiekben az iskola utáni találkozások. A középsikolában a végzős diákoknak a sikeres érettségi, s a felvétel, melyet az a főiskola egyetem ad, melybe annyira szerettek volna menni. A munkakezdőknek az első állás. A kapcsolatokban - leginkább a szerelemben - a kapcsolat építése, felsőbb szintekre emelése, mint például a házasság, majdd az ezt követő természetes dolog. Például a gyermekük megszületése, s minden velejárója. Az első mosoly, az első szó, az első lépések.
De az is meglehet, hogy mindezen dolgok nem csak a boldogságot fejezik ki, hanem az örömöt is. Örömünket, melyből kiderül, hogy igenis, történnek velünk jó dolgok, hogy meg van a lehetőségünk szinte mindenre, amit szeretnénk. Csak élni kell az élet adta lehetőségekkel. Hisz előttünk áll az ÉLET!!
Ugyanakkor nem csak az a kérdés, hogy mi a boldogság. Mit kell nekünk tenni érte? Tény, mi is szerepet vállalunk a boldogságunk kialakításában, de nem csak rajtunk múlik. Természetesen hozzáállástól is függ, az elhatározáson, hogy mit gondolunk, hogy hogyan gondoljuk, s hogy hogyan viselkedünk a környezetünkkel. Viszont, ha úgy érezzük, hogy mindent megtettünk a boldogságért, de mégse érezzük magunkat annak, akkor mi a gond? Ezek szerint tényleg igaz, hogy ha valamit görcsösen el szeretnénk érni, akkor úgyse kapjuk meg? Miért kell ennek így lennie? Miért kell ennek minden téren így lennie? Egyáltalán, így kell lennie? És mi van a kitartással, s a kitűzött célok elérésével? Sok kérdés felvetődhet bennünk, de ahányan vagyunk, annyi féle lehetőség van a kérdések megválaszolására. Vagy inkább csak várjunk? Várjunk, hogy megválaszolódjanak a kérdések, s ha nem kapunk válaszokat, akkor inkább elfelejtjük az egészet, és minden szép és jó lesz, mert abban hiszünk, hogy ha elfelejtjük a problémákat, akkor eltánnek? Hát nem. Nem! Nem és NEM!! A problémák nem oldódnak meg maguktól. A probléma olyan dolog, ami nem oldódik meg, s ha nem figyelünk oda, akkor csak gyűlik és gyűlik.
De van amikor nem feledkezünk meg teljesen a problémáról, és megkérdezzük magunktól, hogy: "Boldog vagyok? Merre tartok?" És ezekkel a kérdésekkel megint csak jönnek a gondok.
Talán az egésznek annyi a titka, hogy miközben boldogok vagyunk, elfelejtjük élvezni a boldogságot, hibákat keresünk az életünkben, ezáltal természetes, hogy azt érezzük, hogy nem jön össze semmi. Nem így kell felfogni. Legyen mától az a mottónk, hogy : " Élj a mának!" Hisz akkor nem kell semmilyen problémával foglalkozni. A múltat el kell felejteni, mert azt nem lehet már megváltoztatni. A jövő miatt nem érdemes előre aggódni. Tehát: " ÉLJ A MÁNAK!!! "

Szex és New York

Úgy látszik, a Szex és New York című film valóban közel áll hozzám. Hasonló idézeteket találok ebben a filmben, mint amelyeket én írogatok. A legutóbbi írásomnál a férfiak és nők kapcsolatát elemezgettem, erre mit ad Isten, találtam egy hasonló idézetet, amely hasonló az én legutóbbi bejegyzésemhez. Így hangzik:
"Miért mindig a nő érzi úgy, hogy csalódik a férfiban? (...) Mi van, ha erről nem a férfiak tehetnek? Ha egy bizonyos kor és bizonyos számú kapcsolat után még mindig egy helyben toporgunk, míg az exbarátunk már hegyen-völgyön túl jár? Lehet, hogy a probléma forrása nem ő, sőt nem az azelőtti és nem is az azelőtti barátunk, hanem bármilyen fájdalmas is kimondani, a hiba önmagunkban keresendő?"

Férfiak.. No meg a Nők..

A nők mit jelentenek a férfiak számára? Csupán csak egy trófeát, amivel dicsekedhetnek, hogy :
" Igen, őt is megnyertem! " Miért is törődnének komolyabban tovább vele? Ott van a polcon, s már kezd porosodni, nem törölgeti le, egyszerűen csak feldobja a padlásra, hogy helyet csináljon a következőknek. Bár van pár trófea, amiről azt gondolja, hogy párszor érdemes elővenni, de a legtöbb mégis a padláson fog elporosodni. Talán így kerülik ki, hogy komolyabban el kelljen kötelezni magukat. Pedig ha egy kis flörtölésből randi lesz, aztán egy következő, a harmadiknál nem a házasság jön. Hisz a kapcsolatoknak is vannak szakaszai. És szerintem kell 2-3 randevú ahhoz, hogy valakiről eldöntsem: " Van jövője ennek, de nem tudom miként. Mindenesetre tartanom kellene vele a kapcsolatot! "
De mi a helyzet fordítva? Mert annyi panaszkodást hallani a nőktől, hogy mindig azok a hülye férfiak. Sajnos vannak ilyen nők is, de ők is inkább a férfiakra fogják a dolgokat, mert nem képesek beismerni maguknak, hogy : " Igen, mi van ha bennem van a hiba? " De a nők többsége hiúbb, többet tulajdonít egy-egy kapcsolatnak, egy-egy futó kalandnak, mint a férfiak. Mert a nők többsége inkább keres egy komoly kapcsolatot, mint egy egyéjszakás kalandot. Az alkalmi flörtölések inkább az önbizalmukat növeli, mintsem a trófeák számát.
Egy a lényeg mind két esetben: Fedezzük fel minél hamarabb a kapcsolat ( mind baráti-, mind párkapcsolat ) kisebb-nagyobb hibáit, s próbáljuk kiküszöbölni, vagy elfogadni azokat!

Kedves Naplóm!

Egyre többet beszélek a szerelemről, mígnem rájöttem, hogy én csupán a szerelembe vagyok szerelmes. Amint erre rájöttem, rájöttem arra is, hogy én még nem voltam szerelmes úgy igazából. Csak szerettem volna. Ironikus. Mindenki tőlem kér a szerelemmel kapcsolatban témákat, tőlem, aki még életében nem volt igazán szerelmes. Bár még mondhatni fiatal vagyok, sok mindent tapasztaltam már az életben. De az igazi szerelmet nem. Sok mindenre ráfogtam már. Egy beszélgetés után, egy találkozás után, egy gesztus után képes voltam elkezdeni a mondatokat, melyek úgy kezdődtek, hogy: "Milyen lenne, ha... "
Azt mondják, hogy akkor ér a szerelem, amikor nem számítunk rá, afféle "derült égből villámcsapás"-szerű élmény. De olyan könnyű ezt mondani. Mondták már nekem, hogy élvezzem ki a szingliséget. De mi van akkor, hogyha ezt nem nekem találták ki? Ha nekem az kell, hogy mellettem legyen egy társ? Hogy érezzem, hogy fontos vagyok valakinek.

Csak ennyi.

Ma meggyőztem magam arról, hogy feladni nem szégyen. Ne kockáztass! Ne változtass! Csak semmi dráma, ennek nem most van itt az ideje. De az okaim nem is okok, csak kifogások. Valójában csak bujkálok az igazság elől, az igazság pedig az, hogy félek. Félek, ha egy pillanatra is engedek a boldogságnak, a világ megint összeomlik körülöttem, és nem tudom, hogy azt túlélném-e?

A gyorsan szerelembe eső ember egyik hibája, hogy képzelt dolgokba lesz szerelmes...

Igen, ez pontosan így igaz. Ha valaki, én már csak tudom. Azt hiszem, nem nekem találták ki a szerelmet. Sokan mondják, hogy ami nem öl meg, az megerősít. Ha ez igaz, akkor én igazán erős vagyok. Én tényleg mindig kifogom a lehetetlent. Vagy idősebb, vagy a távolság győz le, vagy csak szimplán nem jön össze. Sokszor gondolkoztam már ezek okain. Lehet, hogy azért van, mert még nem jött el az ideje, és azért nem jön össze, mert már nagyon szeretném.
Én megértem, hogy nem jöhet mindig minden össze. Megértem, de nem akarom elfogadni. Nem akarom elfogadni, hogy a rossz dolgok egymást követik. Ebben az évben semmi jó nem történt volna velem, ha nincsenek ott a barátaim, akik elterelik a figyelmemet. Sokat köszönhetek nekik.
Már csak azt kellene kideríteni, hogy miért van ez velem? Túl hamar elhiszem, hogy minden szép és jó. És nem foglalkozok addig semmivel, amíg nem derül fény a rosszra.

Mi az, hogy Valentin nap?

Egy olyan nap, amin a szerelmesek nagy része ajándékot vesz egymásnak, kimutatva így mennyire szeretik. 365 napból csupán egy nap. És mi van a többivel? Akkor csak úgy vagyunk egymásnak? Persze, évfordulók.. Az más. Viszont miért csak ezt az egy napot hangsúlyozzuk ki ennyire? Azért, mert ez VALENTIN NAP? Szerintem, akik igazán szeretik egymást, azoknak minden nap Valentin nap.

Semmi bajom azokkal, akik megünneplik ezt a napot, de lehetséges, hogy ez is csak marketing szempontjából fontos. A virág üzleteknek, éttermeknek, csokoládé forgalmazóknak.

Viszont nem mondom azt, hogy én nem vennék, mert ha lenne kinek, valószínű vennék. Viszont nem csak ezen az egy napon. Mert lehet, ha meglátnék valamit egy boltban a polcon, és Ő jutna róla az eszembe, vagy, hogy szereti, lehetséges, hogy engednék a vásárlás erejének, és megvennék.

Szóval, lehet, csak azért vélekedek így, mert Sorry V̶a̶l̶e̶n̶t̶i̶n̶e̶D̶a̶y - I am single ;) ...

"Always look on the bright side of Life..."

Könnyebb így túljutni a nehéz dolgokon? Mindennek nézzük a jó oldalát? Valóban, mindig mindennek megvannak a jó oldalai, de néha nehéz elhinni, hogy tényleg az a legjobb. Mert hiába tudjuk mi lenne nekünk a legjobb. Képesek vagyunk fájdalmat okozni magunknak, csak azért, mert azt hisszük, hogy nem lesz semmi rossz abból, hogy ha azt tesszük, amit nem kellene. Meglehet, ezt most egy kicsit bonyolultan fogalmaztam meg, de akadnak ezen a mondaton kívül bonyolultabb dolgok is az életben. Bár minden csak annyira bonyolult, amilyenné mi tesszük, amennyire mi gondoljuk, hogy azok legyenek. Vagy csak elhisszük, hogy bonyolultak, és inkább nem is vesszük a fáradságot, hogy megoldjuk.

Döntések

Gyakran állít a sors komoly döntések elé bennünket. Van, amikor rosszul döntünk, van amikor jól. Ezt nem tudjuk egyből eldönteni. Viszont a tudat, hogy számba vettünk minden lehetőséget, ad egy egyfajta megnyugvást.
A napokban olvastam egy számomra érdekes, megható regényt. Éppen jókor jött, mert magam is döntések előtt álltam.

A sztoriról:
Egy elvált anyáról szól, Theresáról, aki neveli gyermekét, s egy jól fizető újságnál ír cikkeket. Amikor a fia a volt férjénél töltötte a nyarat, főszereplőnk barátnőjével, s annak férjével egy tengerpartra tartott kikapcsolódni. Egy reggeli futása közben egy üveget talált a parton, melyben egy üzenet volt. Egy férfi, Garett dobta a vízbe, aki feleségét elvesztette, és abban reménykedett, hogy legalább a palackok eljutnak azokra a helyekre, melyekre feleségével szeretett volna menni. Theresa találta meg, s név nélkül megjelentette egy cikkében. Annyira felkeltette az érdeklődését Garett írása, hogy elhatározta, találkoznia kell vele. Rövid nyomozás után rátalált, s ottléte alatt kezdtek egyre jobban megismerkedni, mígnem szerelem lett a vége. Garett rendkívül tartott ettől az új érzelemtől, de legbelül tudta, hogy 3 éve elvesztett felesége is jobban szeretné, ha újra boldog lenne, mégis félt. Garettet apja is biztatta ebben az új kapcsolatban. Aztán a távkapcsolat egy kisebb fajta feszültséget keltett köztük. Aztán egy nap Garett megtalálta Theresánál a leveleket, melyek volt feleségéhez szóltak, és rendkívül dühös lett, és egyből hazament. Elmesélte apjának, aki nem értett egyet fiával. Hirtelen megérkezik Theresa, akivel megbeszélnek mindent, s mostmár kéri a nőt, hogy maradjon vele, inkább oda költözik hozzá, mintsem nélküle éljen. Theresa viszont meglepő módon elutasítja a férfit. Nem azért, mert nem szereti, hanem mert nem szeretné ő betölteni egykori felesége helyét. Így otthagyja a férfit, aki kétségbeesetten nézett utána. Zárásképp a történet hirtelen fordulatot vesz. Legtöbben lehet azt várnánk, hogy boldog vége lesz a történetnek, igaz, nem is szomorú, inkább megható. A férfi egy váratlan hajóbalesetben meghal, de még utolsó útja előtt feladott egy levelet Theresának, melyben bocsánatot kér, s megigérte neki, hogy találkoznak. Theresa egy válasz levelet ír, s az óceánba hajítja. Biztos benne, hogy valamilyen módon Garett el fogja olvasni.

Hogy mit tanultam ettől a történettől?
Leginkább azt, hogy nehéz jó döntéseket rövid időn belül hozni. Ezt eddig is tudtam. De ne hagyjuk eltűnni azokat a dolgokat, lehetőségeket, melyekről tudjuk, hogy már szinte a miénk, és csak egy lépés választ el attól, hogy teljesen magunkénak tudjuk. Mert ki tudja, hogy mit hoz a holnap...?

Önző lennék?

Gyakran felmerül bennem ez a kérdés, hogyha meg szeretnék kapni valamit. Nem nagy dolgokat, de mégis jól esne.
Teljesen feleslegesen aggódom azon, hogy most nincs senki olyan, aki szóba jöhetne. Sokadjára jöttem rá, hogy majd eljön az ideje, és ha itt lesz, valószínűleg én is észre fogom venni. Nem lehetek önző, és gondoljak a barátnőimre is, akikkel most tudok igazán jókat bulizni, kötetlenül, és anélkül, hogy azt mondaná a lelkiismeretem:" Neked ezt már nem lehetne...!" De egy kicsit lehetek önző, és gondolhatok arra, hogy mi lenne, ha lenne valakim.. De teljesen felesleges ezzel törődni. Ha.. Vicces egy szó, és ha benne van a mondatba, teljesen megváltoztatja a jelentését annak.
Viszont. Azzal érdemes lenne törődni, hogy nagyon örülök, ha valaki összejön és szép hosszú kapcsolatuk van, de ha annak a kárára megy, hogy velem alig-alig kommunikál, akkor azt mondom, hogy igenis lehetnék önző. Lehetnék, mert én is mindig ott voltam, vagyok és leszek mellette. Bármiben számíthat rám. De amikor nekem van szükségem valamire, és semmi nagy dologra, csak egy kis beszélgetésre. Hol van? Kinek mondjam el? Persze, vannak barátaim, de nekem az ő véleménye kellene. Olyan volt régen, mintha testvérem lenne. Annyira örültem és még most is örülök, hogy talált valakit, akit ennyire szeret, aki ennyire szereti őt, és nagyon aranyosak együtt. De nem számítottam arra, hogy akkor én már nem is kellek. Tudom, fontos a tanulás is. De akkor is.
Épp a kis füzetembe írtam, ( mert abba is szoktam írni, amikor csak hirtelenjében jönnek elő a gondolataim) hogy egy olyan társat szeretnék magam mellé, aki hagy nekem mozgásteret, és hagyja, hogy találkozhassak a barátaimmal, anélkül, hogy ott lenne. Mert ennyit talán kibírnak az emberek egymás nélkül.
Szóval remélem nem vagyok azzal túl önző, ha ápolni szeretném a legjobb barátaimmal a kapcsolatomat...