Gyakran felmerül bennem ez a kérdés, hogyha meg szeretnék kapni valamit. Nem nagy dolgokat, de mégis jól esne.
Teljesen feleslegesen aggódom azon, hogy most nincs senki olyan, aki szóba jöhetne. Sokadjára jöttem rá, hogy majd eljön az ideje, és ha itt lesz, valószínűleg én is észre fogom venni. Nem lehetek önző, és gondoljak a barátnőimre is, akikkel most tudok igazán jókat bulizni, kötetlenül, és anélkül, hogy azt mondaná a lelkiismeretem:" Neked ezt már nem lehetne...!" De egy kicsit lehetek önző, és gondolhatok arra, hogy mi lenne, ha lenne valakim.. De teljesen felesleges ezzel törődni. Ha.. Vicces egy szó, és ha benne van a mondatba, teljesen megváltoztatja a jelentését annak.
Viszont. Azzal érdemes lenne törődni, hogy nagyon örülök, ha valaki összejön és szép hosszú kapcsolatuk van, de ha annak a kárára megy, hogy velem alig-alig kommunikál, akkor azt mondom, hogy igenis lehetnék önző. Lehetnék, mert én is mindig ott voltam, vagyok és leszek mellette. Bármiben számíthat rám. De amikor nekem van szükségem valamire, és semmi nagy dologra, csak egy kis beszélgetésre. Hol van? Kinek mondjam el? Persze, vannak barátaim, de nekem az ő véleménye kellene. Olyan volt régen, mintha testvérem lenne. Annyira örültem és még most is örülök, hogy talált valakit, akit ennyire szeret, aki ennyire szereti őt, és nagyon aranyosak együtt. De nem számítottam arra, hogy akkor én már nem is kellek. Tudom, fontos a tanulás is. De akkor is.
Épp a kis füzetembe írtam, ( mert abba is szoktam írni, amikor csak hirtelenjében jönnek elő a gondolataim) hogy egy olyan társat szeretnék magam mellé, aki hagy nekem mozgásteret, és hagyja, hogy találkozhassak a barátaimmal, anélkül, hogy ott lenne. Mert ennyit talán kibírnak az emberek egymás nélkül.
Szóval remélem nem vagyok azzal túl önző, ha ápolni szeretném a legjobb barátaimmal a kapcsolatomat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése