Gyakran állít a sors komoly döntések elé bennünket. Van, amikor rosszul döntünk, van amikor jól. Ezt nem tudjuk egyből eldönteni. Viszont a tudat, hogy számba vettünk minden lehetőséget, ad egy egyfajta megnyugvást.
A napokban olvastam egy számomra érdekes, megható regényt. Éppen jókor jött, mert magam is döntések előtt álltam.
A sztoriról:
Egy elvált anyáról szól, Theresáról, aki neveli gyermekét, s egy jól fizető újságnál ír cikkeket. Amikor a fia a volt férjénél töltötte a nyarat, főszereplőnk barátnőjével, s annak férjével egy tengerpartra tartott kikapcsolódni. Egy reggeli futása közben egy üveget talált a parton, melyben egy üzenet volt. Egy férfi, Garett dobta a vízbe, aki feleségét elvesztette, és abban reménykedett, hogy legalább a palackok eljutnak azokra a helyekre, melyekre feleségével szeretett volna menni. Theresa találta meg, s név nélkül megjelentette egy cikkében. Annyira felkeltette az érdeklődését Garett írása, hogy elhatározta, találkoznia kell vele. Rövid nyomozás után rátalált, s ottléte alatt kezdtek egyre jobban megismerkedni, mígnem szerelem lett a vége. Garett rendkívül tartott ettől az új érzelemtől, de legbelül tudta, hogy 3 éve elvesztett felesége is jobban szeretné, ha újra boldog lenne, mégis félt. Garettet apja is biztatta ebben az új kapcsolatban. Aztán a távkapcsolat egy kisebb fajta feszültséget keltett köztük. Aztán egy nap Garett megtalálta Theresánál a leveleket, melyek volt feleségéhez szóltak, és rendkívül dühös lett, és egyből hazament. Elmesélte apjának, aki nem értett egyet fiával. Hirtelen megérkezik Theresa, akivel megbeszélnek mindent, s mostmár kéri a nőt, hogy maradjon vele, inkább oda költözik hozzá, mintsem nélküle éljen. Theresa viszont meglepő módon elutasítja a férfit. Nem azért, mert nem szereti, hanem mert nem szeretné ő betölteni egykori felesége helyét. Így otthagyja a férfit, aki kétségbeesetten nézett utána. Zárásképp a történet hirtelen fordulatot vesz. Legtöbben lehet azt várnánk, hogy boldog vége lesz a történetnek, igaz, nem is szomorú, inkább megható. A férfi egy váratlan hajóbalesetben meghal, de még utolsó útja előtt feladott egy levelet Theresának, melyben bocsánatot kér, s megigérte neki, hogy találkoznak. Theresa egy válasz levelet ír, s az óceánba hajítja. Biztos benne, hogy valamilyen módon Garett el fogja olvasni.
Hogy mit tanultam ettől a történettől?
Leginkább azt, hogy nehéz jó döntéseket rövid időn belül hozni. Ezt eddig is tudtam. De ne hagyjuk eltűnni azokat a dolgokat, lehetőségeket, melyekről tudjuk, hogy már szinte a miénk, és csak egy lépés választ el attól, hogy teljesen magunkénak tudjuk. Mert ki tudja, hogy mit hoz a holnap...?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése