"Always look on the bright side of Life..."

Könnyebb így túljutni a nehéz dolgokon? Mindennek nézzük a jó oldalát? Valóban, mindig mindennek megvannak a jó oldalai, de néha nehéz elhinni, hogy tényleg az a legjobb. Mert hiába tudjuk mi lenne nekünk a legjobb. Képesek vagyunk fájdalmat okozni magunknak, csak azért, mert azt hisszük, hogy nem lesz semmi rossz abból, hogy ha azt tesszük, amit nem kellene. Meglehet, ezt most egy kicsit bonyolultan fogalmaztam meg, de akadnak ezen a mondaton kívül bonyolultabb dolgok is az életben. Bár minden csak annyira bonyolult, amilyenné mi tesszük, amennyire mi gondoljuk, hogy azok legyenek. Vagy csak elhisszük, hogy bonyolultak, és inkább nem is vesszük a fáradságot, hogy megoldjuk.

Döntések

Gyakran állít a sors komoly döntések elé bennünket. Van, amikor rosszul döntünk, van amikor jól. Ezt nem tudjuk egyből eldönteni. Viszont a tudat, hogy számba vettünk minden lehetőséget, ad egy egyfajta megnyugvást.
A napokban olvastam egy számomra érdekes, megható regényt. Éppen jókor jött, mert magam is döntések előtt álltam.

A sztoriról:
Egy elvált anyáról szól, Theresáról, aki neveli gyermekét, s egy jól fizető újságnál ír cikkeket. Amikor a fia a volt férjénél töltötte a nyarat, főszereplőnk barátnőjével, s annak férjével egy tengerpartra tartott kikapcsolódni. Egy reggeli futása közben egy üveget talált a parton, melyben egy üzenet volt. Egy férfi, Garett dobta a vízbe, aki feleségét elvesztette, és abban reménykedett, hogy legalább a palackok eljutnak azokra a helyekre, melyekre feleségével szeretett volna menni. Theresa találta meg, s név nélkül megjelentette egy cikkében. Annyira felkeltette az érdeklődését Garett írása, hogy elhatározta, találkoznia kell vele. Rövid nyomozás után rátalált, s ottléte alatt kezdtek egyre jobban megismerkedni, mígnem szerelem lett a vége. Garett rendkívül tartott ettől az új érzelemtől, de legbelül tudta, hogy 3 éve elvesztett felesége is jobban szeretné, ha újra boldog lenne, mégis félt. Garettet apja is biztatta ebben az új kapcsolatban. Aztán a távkapcsolat egy kisebb fajta feszültséget keltett köztük. Aztán egy nap Garett megtalálta Theresánál a leveleket, melyek volt feleségéhez szóltak, és rendkívül dühös lett, és egyből hazament. Elmesélte apjának, aki nem értett egyet fiával. Hirtelen megérkezik Theresa, akivel megbeszélnek mindent, s mostmár kéri a nőt, hogy maradjon vele, inkább oda költözik hozzá, mintsem nélküle éljen. Theresa viszont meglepő módon elutasítja a férfit. Nem azért, mert nem szereti, hanem mert nem szeretné ő betölteni egykori felesége helyét. Így otthagyja a férfit, aki kétségbeesetten nézett utána. Zárásképp a történet hirtelen fordulatot vesz. Legtöbben lehet azt várnánk, hogy boldog vége lesz a történetnek, igaz, nem is szomorú, inkább megható. A férfi egy váratlan hajóbalesetben meghal, de még utolsó útja előtt feladott egy levelet Theresának, melyben bocsánatot kér, s megigérte neki, hogy találkoznak. Theresa egy válasz levelet ír, s az óceánba hajítja. Biztos benne, hogy valamilyen módon Garett el fogja olvasni.

Hogy mit tanultam ettől a történettől?
Leginkább azt, hogy nehéz jó döntéseket rövid időn belül hozni. Ezt eddig is tudtam. De ne hagyjuk eltűnni azokat a dolgokat, lehetőségeket, melyekről tudjuk, hogy már szinte a miénk, és csak egy lépés választ el attól, hogy teljesen magunkénak tudjuk. Mert ki tudja, hogy mit hoz a holnap...?

Önző lennék?

Gyakran felmerül bennem ez a kérdés, hogyha meg szeretnék kapni valamit. Nem nagy dolgokat, de mégis jól esne.
Teljesen feleslegesen aggódom azon, hogy most nincs senki olyan, aki szóba jöhetne. Sokadjára jöttem rá, hogy majd eljön az ideje, és ha itt lesz, valószínűleg én is észre fogom venni. Nem lehetek önző, és gondoljak a barátnőimre is, akikkel most tudok igazán jókat bulizni, kötetlenül, és anélkül, hogy azt mondaná a lelkiismeretem:" Neked ezt már nem lehetne...!" De egy kicsit lehetek önző, és gondolhatok arra, hogy mi lenne, ha lenne valakim.. De teljesen felesleges ezzel törődni. Ha.. Vicces egy szó, és ha benne van a mondatba, teljesen megváltoztatja a jelentését annak.
Viszont. Azzal érdemes lenne törődni, hogy nagyon örülök, ha valaki összejön és szép hosszú kapcsolatuk van, de ha annak a kárára megy, hogy velem alig-alig kommunikál, akkor azt mondom, hogy igenis lehetnék önző. Lehetnék, mert én is mindig ott voltam, vagyok és leszek mellette. Bármiben számíthat rám. De amikor nekem van szükségem valamire, és semmi nagy dologra, csak egy kis beszélgetésre. Hol van? Kinek mondjam el? Persze, vannak barátaim, de nekem az ő véleménye kellene. Olyan volt régen, mintha testvérem lenne. Annyira örültem és még most is örülök, hogy talált valakit, akit ennyire szeret, aki ennyire szereti őt, és nagyon aranyosak együtt. De nem számítottam arra, hogy akkor én már nem is kellek. Tudom, fontos a tanulás is. De akkor is.
Épp a kis füzetembe írtam, ( mert abba is szoktam írni, amikor csak hirtelenjében jönnek elő a gondolataim) hogy egy olyan társat szeretnék magam mellé, aki hagy nekem mozgásteret, és hagyja, hogy találkozhassak a barátaimmal, anélkül, hogy ott lenne. Mert ennyit talán kibírnak az emberek egymás nélkül.
Szóval remélem nem vagyok azzal túl önző, ha ápolni szeretném a legjobb barátaimmal a kapcsolatomat...