Vihar

Szépnek indult minden. A nap sütött, a felhő gyönyörű kék volt. Még a madarak is csiripeltek. Aztán egyik pillanatról a másikra szürke felhők jelentek meg. A nap ugyan még sütött, de a szél vészjóslóan fújt. Én nem hagytam ott még a napsütést. Aztán beborult. A nap eltűnt, az ég sötét lett. A madarak is eltűntek, nem hallani csicsergésüket, csak a fák leveleit, melyet a szél egyre vadabbul fúj. Én még mindig kint állok, reménykedve, hogy ez csak egy futó szélvihar, hisz már egy csomó hasonlóban volt már sajnos részem. De nem. Hirtelen villámlott, dörgött, a szél még jobban fújt, és az eső is elkezdett esni. Beláttam, tévedtem. Tévedtem, pedig sok jel volt arra, hogy menjek be a házba, ahol nem érhet baj, hisz egész biztos, hogy lesz még ilyen napsütésben részem. Én mégse tettem meg a legegyszerűbb lépést. Inkább álltam még az esőben reménykedve. Reménykedve, hogy elmúlik. De nem. Ki kell bírni a vihart is. Ha kibírjuk, sokkal nagyobb örömmel fogadjuk újra a napsütést. És viharok is kellenek. Nem lehet mindig napsütés. De meg kell tanulnunk, hogyha már elég jelet kaptunk, vonuljunk vissza.