Vihar

Szépnek indult minden. A nap sütött, a felhő gyönyörű kék volt. Még a madarak is csiripeltek. Aztán egyik pillanatról a másikra szürke felhők jelentek meg. A nap ugyan még sütött, de a szél vészjóslóan fújt. Én nem hagytam ott még a napsütést. Aztán beborult. A nap eltűnt, az ég sötét lett. A madarak is eltűntek, nem hallani csicsergésüket, csak a fák leveleit, melyet a szél egyre vadabbul fúj. Én még mindig kint állok, reménykedve, hogy ez csak egy futó szélvihar, hisz már egy csomó hasonlóban volt már sajnos részem. De nem. Hirtelen villámlott, dörgött, a szél még jobban fújt, és az eső is elkezdett esni. Beláttam, tévedtem. Tévedtem, pedig sok jel volt arra, hogy menjek be a házba, ahol nem érhet baj, hisz egész biztos, hogy lesz még ilyen napsütésben részem. Én mégse tettem meg a legegyszerűbb lépést. Inkább álltam még az esőben reménykedve. Reménykedve, hogy elmúlik. De nem. Ki kell bírni a vihart is. Ha kibírjuk, sokkal nagyobb örömmel fogadjuk újra a napsütést. És viharok is kellenek. Nem lehet mindig napsütés. De meg kell tanulnunk, hogyha már elég jelet kaptunk, vonuljunk vissza.

It's a little bit strange

Sosem éreztem azelőtt ilyet, most mégis elfogott egy egyfajta kétség. Jó, kételyeim mindig is voltak. De ez mégis más most. Nem külső tényezők hatására keletkeztek. Ezen kételyekről csakis én tehetek. A kételyek is csak a hibáim újra meg újra történő elkövetése végett törtek a felszínre. Hibáimé, melyekből annyiszor tanulhattam volna, mégis mindig ugyanazokat követem el. A barátaim figyelmeztetnek, ha valami őrültségre készülök. Mégis inkább a saját fejem után megyek.

Életünk

Biztosan éreztétek már azt, hogy szívesebben lennétek akárhol máshol, mint ahol lennetek kell. Mindent magatok mögé hagynátok, vagy csak az időt állítanátok meg.
Ez van velem is most.
Szívesebben lennék most egy messzi helyen, ahol nem ismer senki. Egy másik helyen, messze innen a gondjaimtól, a mostani életemtől.
Aztán rájövök, hogy mire mennék ezzel? A problémák nem oldódnak meg maguktól. Attól, hogy elmegyünk egy időre, úgy nem haladunk előrébb. Sőt. De azért jó lenne mégis elszökni előlük egy időre...

Annyira szeretnék már túl lenni ezen az időszakon.. Mint pár hónapja.. De addig is ki kell bírni, és nem megfutamodni sorsom elől. Hisz valamiért ezt az életet kaptam. Hát akkor rajta, Adri! Hozd ki belőle amit csak tudsz!

A teknős és a nyúl

A nyuszi szalad, a teknőc ballag utána. A nyuszi nyüstöli a teknőcöt, hogy szedje már a lábát, de a cammogó teknőc egyre csak azt mondja, hogy: te nyuszi, milyen jó, hogy ilyen lassan haladunk!- De miért lenne jó - kérdi a nyuszi -, hogy lassan megyünk?- Mert nem jó felé megyünk - jön a csendes válasz a teknőctől.

I really can't understand it...

Mostanában nem tudom mi van velem... Ha írni akarok valamit, mire leírom olyan hülyeségnek tűnik az egész..
Viszont a Facebook nevű közösségi portálon, amikor kérek egy idézetet, általában rám jellemző dolgokat ad ki.. Mint például most is..

Most jöttem rá, mennyire szeretem. Most jöttem rá, ez nem puszta szerelem, ez több annál. De vajon ő is így érez irántam? Vajon ő is így szeret? Vagy egyszerűen jól érzi magát velem? Miért kell ilyen bonyolultnak lennie mindennek? Miért nem lehet tudni, mit éreznek egymás iránt az emberek? Olyan sok kérdés, és olyan sok válasz. Ha jobban belegondolok, egész életünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ. Minden nap megtaláljuk egyikre a választ, ugyanakkor felvetődik egy újabb. Soha véget nem érő körfolyamat ez. A kérdések soha nem fogynak el, a válaszok pedig nehezen találhatóak meg. És ha meg is találjuk, az nem garancia, hogy az életünk jobb lesz, sőt... Lehet, hogy még jobban fog kínozni a válasz, mint a kérdés. Nem is baj, hogy nem tudjuk, hisz akkor nem lenne izgalom az életünkben.